Briar

Uralkodása vége felé Boram Darkwill legfőbb tábornok megbízta a Fekete Rózsát és számos vérmágusát, hogy hozzanak létre egy új, élő fegyverfajtát. Az elhunytakkal végzett korábbi kísérleteiktől eltérően ezt a lényt vérből hozták létre, és a vér is hajtja – a célpont levadászása élteti, nincs szüksége élelemre és vízre.

Így született Briar.

A teremtői egy orgyilkost akartak, ő viszont nem akart semmi mást, csak enni, enni, ENNI! Amikor az első küldetése őrjöngő, véres kudarccal végződött, a Fekete Rózsa úgy döntött, hogy Briar túl veszélyes ahhoz, hogy használják, ahhoz viszont túl erős, hogy elpusztítsák. Annak érdekében, hogy irányítani tudják, terveztek neki egy speciális kalodát – amit egy vérkő zár le –, amely segít megfékezni Briart, neki pedig segít összpontosítani. A már kalodába zárt Briart a Fekete Rózsa többi élő fegyverével együtt hamar bevetették Jericho Swain Darkwill elleni puccsa során.

Kapott egy felügyelőt, hogy segítsen irányításában, de amikor kiszabadult a kalodájából, Briar azonnal felfalta őt és mindenki mást is a közelben. Egyedül a célpontja, Swain tudott elmenekülni, miközben az élő fegyver válogatás nélkül felzabált barátot és ellenséget.

Egy embert próbáló hajszát követően Swain őreinek sikerült aktiválniuk a kalodát és újra lefogni Briart, így át tudták szállítani a zárkájukba.

Briar a cellája magányában semmi másra nem tudott koncentrálni, csak az éhségére. Noha nem halhatott éhen, a friss vér hiánya napról napra gyengébbé tette.

Eleinte azt gondolta, hogy az őrült vonyítások kórusa a cellája körül a saját sóvár éhezése.... aztán rájött, hogy a hangok láthatatlan szomszédoktól jönnek. Swain emberei vajon más élő fegyvereket is el tudtak kapni a puccs során? Vajon most azokkal van összezárva, akik szintén elbukták a küldetésüket? A létük célját?

A hangok vérért kiáltottak – Briar átérezte a kínjukat. De nem azt volt nehéz elviselni, hogy milyen gyakran tették, vagy milyen hangosan, hanem hogy SEMMI másról nem tudtak beszélni. Ez a kérlelhetetlen vérmánia volt a legunalmasabb dolog, amit valaha átélt.

Bármennyire is éhes volt Briar – és éhes volt –, a gondolatai a többiek szánalmas hangjain jártak. Mi lenne, ha ki tudna törni a kalodából? A dühöngése vajon még a szomszédainál is hibbantabbá tenné? Vajon ő is olyan megszállott és unalmas lesz, mint ők? Már az ötlet is szörnyű volt, így inkább belenyugodott a fásult magányba.

Évek teltek el, és az egyedül töltött idő alkalmat adott Briarnek, hogy elmélkedjen önmagán, és felmérje, milyen lehetőségeket kínál a celláján kívüli világ. A szórakozása abban merült ki, hogy kihallgatta az őrök beszélgetését, változatos terveket eszelt ki arra, hogyan kunyerálhatna tőlük nyers húst, valamint hosszasan tépelődött azon, hogy vajon versenyeztesse a kis házipókjait, vagy felfalja őket.

Egy nap, amikor a kalodájával játszott, véletlenül meglazította a vérkövet, amely így kis híján feloldotta a zárat. Briar megdermedt, ahogy eszébe jutottak vérmániás szomszédai – ő is olyanná vált? De aztán rájött valamire: irányítás alatt állni ugyanolyan veszélyes, mint elveszteni az irányítást. Meg akarta találni az egyensúlyt.

Miután kiismerte a vérkő mechanizmusát, Briar tervet szőtt.

Eddigre az őrei már annyira megszokták a folytonos szólongatást, hogy amikor egyiküket sikerült odacsalogatnia a cellájához, senkinek sem tűnt fel, hogy az őr eltűnt, csak amikor már késő volt. Az őr vére szétáradt Briarben, és egy már régóta szunnyadó tűzvész kapott erőre.

Briar végre szabad volt.

Az élő fegyver most vidáman járja Noxus utcáit, gondosan lezárt kalodájában – már amíg ő maga úgy nem dönt, hogy kinyitja. Ahogy lassan megszokja a kinti világot – miközben a Fekete Rózsa figyeli a váratlan fejleményeket –, Briar mohón tanul, új barátságokat köt, és felfedezi a világot; minden új élménybe sóvárogva kóstol bele.