Becsületbeli ügy

A férfit, akit Fiora éppen készült megölni, Umbertónak hívták. Csak úgy áradt belőle a magabiztosság. Éppen négy másik fickóval társalgott, akik a hasonlóság alapján valószínűleg a fivérei voltak. Csupa pimasz, páváskodó alak, akiknek mintha méltóságukon aluli lett volna megjelenni a Pengék Termében, hogy feleljenek a kihívásra.

A keskeny ablakokon beszűrődő hajnali napfény ferde sávokat rajzolt a márványpadlóra, amelyen szellemalakokként táncoltak azoknak a tükörképei, akik a halálos párbajt jöttek végignézni. A terem zsúfolásig megtelt. A közönséget a két ház tagjai, az udvartartásuk, illetve szájtátiak és néhány olyan néző alkotta, akiknek a kiontott vér látványa beteges élvezetet jelentett.

– Asszonyom – kezdte második legidősebb fivére, Ammdar, miközben egy közepes hosszúságú vívótőrt nyújtott át, amelyen olajként folyt végig a fény. – Biztosan ezt akarja?

– Természetesen – válaszolt Fiora. – Hallotta a történeteket, amelyeket Umberto és a hetvenkedő testvérei terjesztenek a Kereskedőnegyedben?

– Hallottam – bólintott Ammdar. – De érdemes ennyiért megölni valakit?

– Ha az egyik szájhőst futni hagyom, a többi is felbátorodik – magyarázta Fiora.

Ammdar bólintott, és hátralépett. – Tegye, amit jónak lát.

Fiora előrelépett, körözött egyet a vállával, majd suhintott kettőt a pengével, jelezve, hogy készen áll a párbajra. Miután egyik fivére oldalba bökte, Umberto megfordult, és végigmérte Fiorát, annak legnagyobb bosszúságára őszinte tetszéssel elidőzve a nyak alatti részeken. A férfi előhúzta a kardját, egy hosszú, gyönyörűen ívelt, demaciai lovassági szablyát, amelynek aranyozott keresztvasa volt, a kardgomb helyén pedig egy zafír ékeskedett. Ficsúrnak való fegyver, és teljesen alkalmatlan a párbajra.

Umberto a kijelölt helyére lépett, és megismételte a nő kardsuhintását. Meghajolt felé, majd rákacsintott. Fiora megfeszült, de legyűrte az utálatát. Az érzelmeknek nincs helye egy párbajban. Pontatlanná tette a vágásokat, így sok kiváló vívó esett már emiatt áldozatul egy gyengébb ellenfélnek.

Körözni kezdtek egymás körül, megtéve a kötelező lépéseket és kardmozdulatokat, mintha egy halálos keringő első hangjait követnék. A mozdulatok azt voltak hivatottak tisztázni, hogy mindkét résztvevő tisztában van annak fontosságával, amire készülnek.

A párbaj szertartásos formáit be kellett tartani. Ezek, mint amilyen például a Kiszámított Lépés, csupán arra szolgáltak, hogy a civilizált népek megőrizzék nemességük látszatát gyilkolás közben. Fiora tudta, hogy vannak jó törvények, igaz törvények, de ez nem változtatott a tényen, hogy emberi lényt készült elpusztítani. És mivel Fiora őszintén hitt a törvényekben, ezért meg kellett tennie ajánlatát.

– Jó uram, Laurent-házi Fiora vagyok – kezdte.

– A többit majd felíratom a sírodra – vágott közbe Umberto.

Figyelmen kívül hagyta a felidegesítésére tett gyermeteg próbálkozást, és folytatta.

– Tudomásomra jutott, hogy megsértette a Laurent-ház jó hírnevét, mivel igaztalan és becstelen módon számos rosszindulatú hazugságot terjesztett arról, hogy származásom bizonytalan lenne. Ezért jogaimmal élve párbajra hívom Önt, hogy vérével mossam le a házam becsületén esett foltot.

– Ezt mind pontosan tudom – játszotta meg magát Umberto a tömeg előtt. – Hisz itt vagyok, nem igaz?

– Ön meghalni jött ide – tett ígéretet Fiora. – De nem kell harcolnia, ha elégtételt ad nekem a sértésért.

– Mivel tehetném jóvá, hogy megsértettem kegyedet? – kérdezte Umberto.

– A sértés természete miatt beérem annyival, ha jobb fülét elválasztják a fejétől.

– Tessék? Őrült vagy, asszony?

– Vagy ez, vagy végzek Önnel – közölte Fiora, mintha az időjárásról csevegnének. – Tudja, hogyan fog végződni ez a párbaj. Nem szégyen a megadás.

– Már hogyne volna az – dörögte Umberto, és Fiora látta rajta, hogy valamiért azt hiszi, győzhet. Ahogy mindenki más, ez a férfi is alábecsülte őt.

– Itt mindenki tudja, milyen jól bánok a karddal. Válassza az életet, és viselje sebeit a becsület jeleként. Vagy válassza a halált, és délben már a hollók lakmároznak a testéből.

Fiora felemelte a kardját. – Döntsön gyorsan.

A férfit feldühítette, amit a nő arroganciájának hitt, és félelmét feledve előrelépett, miközben kardja hegyével ellenfele szívét célozta. Fiora előre látta a mozdulatot, és egy negyedfordulattal kitért balra, így a támadás csak levegőt ért. Ő maga felfelé rántotta a kardját, majd egy precíz, ferde mozdulattal lecsapott. A tömeg egy emberként hördült fel, ahogy vér fröccsent a kőre, és a párbaj váratlan hirtelenséggel véget ért.

Fiora megfordult, ahogy Umberto kardja csattanva hullott a gránitra. A férfi térdre esett, majd teste hátrahanyatlott, miközben kezét átvágott torkára szorította, ahonnan rendületlenül tört elő a vér.

Fiora meghajolt Umberto előtt, de annak tekintete már üvegesen meredt előre, várva a közelgő halált. Fiora semmi örömét nem lelte az ilyen egyoldalú mészárlásban, de a bolond nem hagyott neki más választást. Umberto testvérei előléptek, hogy magukkal vigyék a testet, és láthatóan megdöbbentek a fivérük veresége miatt.

– Hánynál is járunk? – kérdezte Ammdar, és Fiora kardjáért nyúlt. – Tizenöt? Húsz?

– Harminc – felelte Fiora. – Talán valamivel több. Már meg sem tudom különböztetni őket.

– Lesznek még újabbak – biztosította a bátyja.

– Ám legyen – egyezett bele Fiora. – De minden halál helyreállít valamennyit a családunk becsületéből. Mindegyik halál közelebb hozza a megváltást.

– Mitől kell megváltani minket? – kérdezte Ammdar.

De Fiora nem válaszolt.